Mármint a Föld. Nem mozog. Természetesen vannak földrengések, rezgések, mozog a sár, a hó, az avar, a föld mélyében vizek folynak; fortyog, időnként kitör a magma, tán a kontinensek lemezei is „vándorolnak” (kis túlzással).
Ám a Föld nem kering, nem mozog. Áll, mint a cövek. A bolygók és a Nap a Föld, a csillagok pedig a földi ég sarkpontja körül (hozzávetőlegesen: α Ursae Minoris — Polaris, Cynosura, Stella Maris) forognak.* Miért olyan nehéz elfogadni ezt az elméletet (gyakorlatot)? Mivel nem meglepő módon igaz.
Hallottak Önök Sir Isaac Newtonról? Ez esetben tudhatnák, hogy ha a Föld — amelyet ezúttal golyóbisként fogunk fel egy bizonyos spatialis pontból — forogna is, semmiképp sem a Nap körül tenné, hanem a Föld és a Nap közös tömegközéppontja körül.
De ez kevés, ne érjük be ennyivel. Albert Einstein általános vagy speciális relativitáselméletéről mit tudnak? Mindent? Akkor miért csodálkoznak azon, hogy egy adott pontból a dolgok úgy látszanak, ahogy, és — ironikusan szólva: többé-kevésbé — azok is, aminek látszanak?
Tehát Galilei téved. A Föld úgy általában véve nem mozog. Egy tapodtat sem. Évszakok persze vannak, a Nap járásának megfelelően.
Sőt, lapos. Egyesek szerint „üres” is. Tom Sawyer azt mondja, amikor eltávolodnak léghajóval a talajszinttől, hogy így fölülről tényleg gömbölydedebbé válik, de lent határozottan lapos. No persze, a horizonton túlról vizslatva a messzeségből feltűnik egy vitorla csúcsa, majd egy egész hajótest — hiszen színpadról van szó — de azért a Föld az általános emberi érzékelés és viszonylatok számára egészen lapos. Továbbá mozdulatlan.
Mi következik ebből? Semmi. A valamiféle konzisztenciával bíró égitestek nagy léptékben gömbölyűek (pontszerűek), hiszen a szferikusság oly tökéletes, mondhatni „platóni”: a gömb a legtökéletesebb forma. De a világ, ha beléhatolunk, úgy is gömb, ha körülnézünk, és mégis többnyire vízszintesen állunk mink, függőlegesek.
Ám a Föld nem kering, nem mozog. Áll, mint a cövek. A bolygók és a Nap a Föld, a csillagok pedig a földi ég sarkpontja körül (hozzávetőlegesen: α Ursae Minoris — Polaris, Cynosura, Stella Maris) forognak.* Miért olyan nehéz elfogadni ezt az elméletet (gyakorlatot)? Mivel nem meglepő módon igaz.
Hallottak Önök Sir Isaac Newtonról? Ez esetben tudhatnák, hogy ha a Föld — amelyet ezúttal golyóbisként fogunk fel egy bizonyos spatialis pontból — forogna is, semmiképp sem a Nap körül tenné, hanem a Föld és a Nap közös tömegközéppontja körül.
De ez kevés, ne érjük be ennyivel. Albert Einstein általános vagy speciális relativitáselméletéről mit tudnak? Mindent? Akkor miért csodálkoznak azon, hogy egy adott pontból a dolgok úgy látszanak, ahogy, és — ironikusan szólva: többé-kevésbé — azok is, aminek látszanak?
Tehát Galilei téved. A Föld úgy általában véve nem mozog. Egy tapodtat sem. Évszakok persze vannak, a Nap járásának megfelelően.
Sőt, lapos. Egyesek szerint „üres” is. Tom Sawyer azt mondja, amikor eltávolodnak léghajóval a talajszinttől, hogy így fölülről tényleg gömbölydedebbé válik, de lent határozottan lapos. No persze, a horizonton túlról vizslatva a messzeségből feltűnik egy vitorla csúcsa, majd egy egész hajótest — hiszen színpadról van szó — de azért a Föld az általános emberi érzékelés és viszonylatok számára egészen lapos. Továbbá mozdulatlan.
Mi következik ebből? Semmi. A valamiféle konzisztenciával bíró égitestek nagy léptékben gömbölyűek (pontszerűek), hiszen a szferikusság oly tökéletes, mondhatni „platóni”: a gömb a legtökéletesebb forma. De a világ, ha beléhatolunk, úgy is gömb, ha körülnézünk, és mégis többnyire vízszintesen állunk mink, függőlegesek.
* Megjegyzésünk: a tanulmány fordítója téved a Szekeres csillagkép meghatározásával kapcsolatban. A Boötes (Ökörhajcsár) és az Auriga (Szekeres) két külön csillagkép. Az Arcturus az előbbi legragyogóbb csillaga. A tanulmány szempontjából fontos értelmezésbeli konzekvenciák adódhatnak e látszólag mellékes különbségből.
Bejegyzések
